Mivel sötétítő függönnyel megáldott szobába kerültünk, ezért reggel éppen hogy csak valami minimális fény került a szobába. Mikor kinyitottam a szemem Patrick mosolygós arcát pillantottam meg. Mivel éjjel majd' szét fagytam ezért összeölelkezve aludtunk el. Szinte teljesen Patricken feküdtem, egymással szembe. Szorosan ölelt, én a karjára helyeztem a fejemet, a kezeimet pedig egymásra rakva behajlítva a fejem mellé.
-Jó reggelt!-nyomott puszit a homlokomra.Látszott rajta, hogy szét csattan a boldogságtól.
-Jó reggelt!-ásítottam nagyot, és belefúrtam a fejemet a vállába. Körülbelül 5 percig bírtam így, mivel rájöttem hogy éppen New Yorkban vagyunk, és ma egész nap le se akarok ülni! Azonnal felpattantam és kutatni kezdtem a szekrényben.
-Mi a baj?-ült fel Patrick.
-New Yorkban vagyunk!-mondtam.
-Öm...igen. Sőt már tegnap este is itt voltunk!-mondta cinikusan.
-Jaj, nem úgy gondoltam! Egész nap menni fogunk, úgyhogy gyerünk készülődj!-mondtam, és már rohantam is a cuccaimmal a fürdőbe. Zuhany után egy tőlem teljesen eltérő, nyári szettet vettem fel, a hajamat pedig simán lógni hagytam. Kissé félve a fiúk véleményétől léptem ki a fürdőből.
-Milyen?-kérdeztem, miközben fordultam egyet. Válaszul tátott szájú pillantásokat kaptam.
-Hű!-nyögte ki végül Patrick.-Ezek honnan vannak? Nem csak ilyen színes, bohó ruhákat hordasz?-kérdezte csodálkozva.
-De! Viszont még régebben vette ezeket, és igazából csak ma reggel tudtam meg hogy elhoztam, mivel az indulás előtti pakoláskor a szekrényen tartalmát látatlanba beleraktam a bőröndömbe.
-Őőő, oké! De tényleg nagyon jól áll! Többet kéne miniszoknyát hordanod...! Meg ilyen...felsőt!-utalt Pete arra, hogy a természet kegyes volt hozzám, mivel állítólag nagyon szép lábakkal, nagy keblekkel, és lapos hassal áldott meg!
-Átveszek egy másik felsőt ha bámulni fogtok!-mondtam, és magam elé kaptam a kezem.
-Jó bocs!
-Na, ha ti is végre elkészültök akkor indulhatunk?-kérdeztem sürgetve. Válaszul bólintottak, én pedig a szobánkba bevonulva lehuppantam az ajtónak hátal az ágyra, és felhívtam anyát, mivel még tegnap megígértem neki hogy visszahívom... .
-Szia anya! Bocsi hogy csak most hívtalak vissza!-köszöntöttem.
-Szia Hope! Semmi baj! Na mond csak el hogy mi történt!
-Na hát úgy kezdődött...kezdtem bele, és mindent elmeséltem anyának töviről hegyire.
-Te jó ég! Ez szörnyű!-ijedt meg.
-Hát...elég furcsa szakítás... .-sóhajtottam.
-Hát igen...na de akkor most mi van Patrickkel?-kérdezte.
-Nem tudom! Fogalmam sincs! Ha megkérdezné, hogy járnék-e esetleg vele, lehet igent, de lehet nemet mondanék! Szörnyen megőrjít ez a bizonytalanság!
-Értem...és mi lenne ha találkoznál egy idegen fiúval aki megtetszene, és ha esetleg úgy alakulna járnál vele?
-Az a legdurvább...hogy igen!-mondtam magam elé nézve, és magam se tudtam elhinni.
-Akkor ez most ilyen se veled se nélküled kapcsolat?-kérdezte csodálkozva.
-Nem, ez nem kapcsolat! Ez...barátság.
-Aha, persze kislányom! Apáddal akkor mi is csak barátok vagyunk?
-Na ez rossz példa volt!
-Nem, nem volt rossz!
-Figyelj...mint mondtam Patrick többet érez irántam sokkal mint barátság. Viszont én nem tudom mit érzek! Barátságnál több, de szerelemnél kevesebb!
-Ezért kéne megismerkedned valakivel, ha menne a dolog, akkor tudnád hogy Patrick számodra egy barát, viszont ha nem menne egy másik fiúval, akkor... .
-Anya! Ezt nem tehetném Patrickkel! Mint megtudtam megismerkedésünk óta a saját érzései elé helyezi a miénket! Ha elkezdenék járni egy másik fiúval az ő szeme láttára tuti belehalna.... . Most én jövök! Patrick érzései fontosabbak az enyémeknél! Nagyon szeretem őt...-kezdtem bele, de anya beleszólt.
-De nem tudod eldönteni hogy szerelem vagy barátság! Igen, igen tudom!
-Igen! Vagyis ez a szeretem őt, egy kettős érzelem!
-Na jó! Én már nem tudok rajtad kiigazodni! Egyik pillanatban azt mondod hogy a barátod, a másikban meg azt hogy szereted!
-Igen...de! Ah, mindegy hagyjuk ezt a témát!
-Ez jó ötlet! Na és mit fogtok csinálni ma?-váltott gyorsan témát.
-Terveim szerint menni fogunk, és nagyon jól fogjuk érezni magunkat, de mivel rólam van szó, ezért tuti nem fog klappolni a terv!-mondtam nagyot sóhajtva, mire anya felnevetett.
-Na! ne mondj ilyeneket! Biztos jó lesz!
-Mi a...?-suttogtam, de elég rosszul, mivel anya meghallotta.
-Valami baj van?
-Semmi...-rázott ki a hideg-csak most le kell tennem! Majd még beszélünk szia!-köszöntem el gyorsan, mielőtt további furcsa megnyilvánulásaim lesznek, mivel hátulról letámadtak. Két kéz ölelt át, és akihez a kéz tartozott, a nyakamat kezdete puszilgatni.
-Nem tudsz dönteni az érzéseidről?-folytatta tovább Patrick, mivel ő volt a hátulról támadó.
-Pontosan! Nem tudom!-szabadultam ki a karjai közül. Csodálkozva nézett rám, amikor elutasítóan elugrottam tőle.-Bocs, de nekem ez nem fog menni! Nem tudom hogy mit érzek! Mivel ezek szerint hallgatóztál, így tudhatod miket mondtam.
-De hát...-kezdett bele csalódottan.
-Sajnálom...ez...nekem is nehéz! Nem akarlak megbántani! Nagyon, de nagyon nem!-mondtam szomorúan.
-Igen ezt megértem! De áruld már el nekem, ha nem akarsz velem együtt lenni, akkor miért hagytad hogy megcsókoljalak, utána miért aludtál a vállamon, után mosolyogva hagytad, hogy puszival ébresszelek, és végül ma este miért aludtál velem összeölelkezve?!-nézett rám felvont szemöldökkel.
-Nem-nem akartalak megbántani, mivel tudom mit érzel irántam!
-Csak mondom, hogy ezzel bántottál meg a legjobban!-mondta, mire kiviharzott a szobából.
-Hol van Patrick?-kérdeztem.
-Elment! Azt mondta időre van szüksége! Látszott rajta, hogy nagyon csalódott. Egyébként Pete azonnal utána rohant. Mit mondtál neki?-nézett rám kérdően Joe.
-Tehetségem van megbántani a fiúkat!-mondtam, és szomorúan lerogytam a kanapéra.
-Hope! Ez hihetetlen!-nézett rám.
-Bocsánat! Annyira de annyira sajnálom!
-Nem tőlünk kell bocsánatot kérned, hanem tőle!-mondta szigorúan Joe, és látszott rajta, hogy nagyon dühös rám.
-Tudom!-hajtottam le a fejem.
-De amúgy mit mondtál neki?-kérdezte.
-Hát...anyukámmal beszéltünk, ő elvileg bejött, hallotta mit beszélünk, és elkezdett puszilgatni, mivel anyukámnak ezt ecseteltem, hogy nem tudom mit érzek iránta. Én elugrottam, és megmondtam neki, hogy nekem ez nem megy!-meséltem röviden el, közben pedig a szám szélét rágcsáltam.
-De akkor miért hagytad hogy...-kezdte el a mondatot.
-Nem tudom!-vágtam rá azonnal.
-Hope...tudod mennyire jó barátomnak tartalak, ahogy Patricket, Pete, illetve Andyt is..., de ez most rohadt nagy szemétség volt! Először Pete-et bántod meg, aztán meg Patricket....
-Pete-ről nem én tehettem!-védekeztem.
-Bocs hogy ezt ki kell mondanom, de nagyon önző vagy! Szerencsétlen Patrickre kened a Pete-es ügyet, de közben meg őt is megbántod! De ez az önzőség nem most fordul először elő!
-De arról én mégis miért tehetek hogy Patrick szeret?!-förmedtem rá.
-Hope, ilyen nehéz megérteni?! Igen Patrick szeret! Pete is szeret, ketten legjobb barátok...most már érted?-kiáltott rám.
-Most ezzel te is azt akarod mondani hogy húzzak el, mert mind a ketten velem akarnak lenni?-ordítottam tovább.
-Nem..., de....-kezdett újra bele.
-Joe! Ezt inkább hagyjuk most abba...teljesen igazad van! Mindenbe! Sajnos most egy olyan döntést kell hoznom, amit nagyon, de nagyon nem akartam, de tudtam hogy egyszer befog következni... .
-Mit akarsz ezzel mondani?-nézett rám, mire már Andy is csodálkozva nézett rám.
-El kell mennem, és egy jó ideig nem szabad veletek lenni...de lehet soha többet!-mondtam, mire egy kövér könnycsepp csorgott végig az arcomon.
-Hope, ezt ne! Máshogy is meg lehet oldani!-akadt ki teljesen Joe, és Andy tátott szájjal meredt rám.
-Nem! Sajnos el kell mennem, hogy mind a ketten kiszeressenek belőlem! Meg egyébként Pete-nek még mindig igazat adok! Ti négyen fiúk, én lány...sehogy se megy!-álltam fel, és a indultam a szobába, hogy összeszedjem a cuccaim. Azonnal utánam rohantak, mivel látták, hogy nem szórakozom.
-Hope! Ne!
-Muszáj! sajnálom...tudom ez is önzőségnek tűnik, de ez nem az! Ez a ti érdeketek is! Gondolajtok bele! A Fobbal végre beindulhat a karrieretek. Mínusz egy felesleges fővel könnyebb!-pakolásztam.
-Nem nem az!-mondta hisztérikusan.
-Sajnálom!-mondtam, mire felálltam, és a cuccaimmal együtt kiléptem.-Hát akkor...ez ennyi, majd még találkozunk... .-léptem hozzájuk, és szorosan átöleltem őket.
-Ne kérlek ne!-nézett rám szomorúan Andy.
-Muszáj! Mondjátok meg Pete-nek és Patricknek, hogy szeretem őket, és próbáljanak elfelejteni! Nekik is jobb lesz!-nyitottam ki az ajtót.
-Hope! Ne legyél önző!-kiabált utánam Joe.
-Sajnálom!-szóltam vissza, és a liftben eltűnve lementem. A hotelből kilépve nem bírtam magam tartani...a srácok előtt is egy hajszálnyira voltam attól hogy ne bőgjem el magam, viszont itt már nem bírtam tovább... . Egész úton patakokban folytak a könnyeim... . A vonat jegy eladó meg is kérdezte mi a baj. Egy szimpla "Nem volt jó a nyaralás!"-sal letudtam. Borzalmas fájdalommal szálltam fel a vonatra, és a helyemet elfoglalva zokogtam. Éppen indulni készült a vonat, amikor az ablakból megpillantottam Patricket és Pete-et... .
-Hope nee!!-hallottam a hangjukat. A vonat lassan gördült ki az állomásról, és csak a srácok távolodó alakját láttam, ahogy lerogynak egy padra... . Majdnem 3 órás utat végig zokogtam...minden mellettem ülő megkérdezte mi a baj, de mindegyiknek ugyanazt a választ adtam. Vonat után séta következett, amit szintén végig sírtam. Az utcánkba lépve még jobban elkezdtem bőgni, és amikor beléptem a bejárati ajtón...kész...vége!
-Kislányom!!-rohantak ki a szüleim az előszobába.
-Én-én....-kezdtem bele, és végig elmeséltem mi történt, folyamatosan lélekszakadva bőgtem, így nehezen lehetett hallani hogy mit mondok.
-Úristen kicsim....ez szörnyű!-borult a nyakamba anya.-És akkor...tényleg nem fogtok találkozni?!
-Nehm!-sírtam.
-Menj fürödj le, és aludj!-mondta, mire bólintva felmentem, és forró zuhany után bedőltem az ágyamba, és a történteket még fel nem fogva álomba zokogtam magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése